2013. szeptember 30., hétfő

Napsütés, eső, hideg, meleg

Olyan változó az időjárás. Szombaton pólóban, napsütésben nyírtam a füvet, vasárnap meg kabátban, sálban szorongattam kint a teásbögrét. Ma pedig szakad az eső:(( Nem valami szép ősz. Pedig úgy szeretem, amikor még süt a nap, kellemesen melenget a napocska, átvilágítja a sárguló leveleket és egyszerűen nem lehet megállni, hogy ne kint legyen az ember. Ez most nem az az idő, de azért nem lustálkodtunk.
Szombaton otthon rendezgettük a házikót és a kertet. Vagyis a kert szó még túlzás, mert szinte alig van benne növény, csak a füvet vágtam le. Vasárnap pedig kimentünk a tanyára. Már elvonási tüneteim voltak, olyan rég nem voltunk. Összeszedtük a diót. Annyi lett, hogy győzzük majd pucolni. 2 nagy ládával termett, azt hiszem jut mindenféle finomságba belőle:) 


Leszedegettük az elfajzott dísztököket, meg volt még pár nagy cukkini is. Illetve a legnagyobb öröm, érnek az almáink. Az első termésünk:)) 

Olyan gyönyörűen csüngenek a fán, mint a mesekönyvekben:) Sajnos a meggyfa és cseresznyefa úgy néz ki megadta magát:( A cseresznye biztos, a meggyfában még bízom, hátha tavasszal rendbe jön. Annyira sajnálom, olyan szép kis fa volt, és egyik pillanatról a másikra valami lett vele.
Ricsi is utazott velünk:) Nagyon élvezi az udvaron rohangálást. Fut jobbra-balra, szimatol, harcol a növényekkel stb. Tünemény. A dió szedésben is "nagy segítség" volt:) Összetalálkozott a kóbor cicával is. A macska persze egyből felfújta magát, de végül nem menekült el, csak felült egy párkányra és onnan nézte megvetően a kutyeszt:) Remélem nem fog elszokni tőlünk, sajnálnám.
Jó kis hétvége volt. Mindenek felett a legnagyobb öröm, hogy vasárnap este elkezdtük lerakni a parkettát!!!!!! Éljen-éljen! A háló már majdnem kész. Alig várom, hogy végre becuccolhassunk és ne táskából kelljen öltözni:))

2013. szeptember 25., szerda

Meleg otthon

A festés után a következő lépés volt a fűtés beüzemelése. Egyelőre az ősrégi kazán maradt, csak a nappaliban és a hálóban cseréltük le a radiátorokat illetve vezettük új helyen a csöveket. A többi helyiségben maradt minden a régiben. Talán majd jövőre tudunk korszerűsíteni.
Hétvégén ezen gyúrtunk, hogy végre ne cidrizzünk itthon. Sikerült minden összekötni. Csak a kazán nem működött:( De az én ezermester kis párom azt is megjavította!! Úgyhogy most már végre finom meleg van!! Olyan jó!
Gyönyörű kép kompozíció a szelektív hulladékkal. A lényege a radiátor:)

Most még hátra van a parkettázás. Talán pár héten belül az is elkészül és végre behozhatjuk a bútorainkat és birtokba vehetjük a többi szobát. Azért már várom kicsit, hogy leülhessek a kanapéra egy bögre forró teával és gyönyörködhessek a munkánk gyümölcsében:)

2013. szeptember 23., hétfő

Bővültünk

Sok szeretettel mutatom be Ricsit, 2 hónapos új lakótársunkat:)) Tündéri kis kutyesz. Olyan régen szerettünk volna már egy ilyen kutyust, de eddig mindig halogattuk a dolgot különböző indokokra hivatkozva. A kollégáim megoldották a dolgot és meglepek vele:) Úgyhogy most ismerkedünk és szokjuk egymást. Eddig minden jól megy. Viszont nincs tapasztalatom benti kutyusok tartásával kapcsolatban. Hogy kell őket szobatisztaságra szoktatni. Ha esetleg valamelyikőtök megosztaná a tapasztalatait nagy örömmel fogadnám!!

2013. szeptember 16., hétfő

Alakul a molekula

Jipppiájééé! Végre-végre! Kész van a festés!!! Szobák készen, ajtók készen, fürdő készen!
El sem hiszem, hogy végre a nekünk tetsző színekben pompázik a kis ház:)) 
Most jöhet a fűtésszerelő bácsi beállítani a fűtést, majd remélem neki tudunk állni parkettázni.
Nagyon-nagyon-nagyon vigyorgok:))))
Ilyen lett.
Ez volt az eredeti állapot. Nem igazán a mi színeink.

2013. szeptember 13., péntek

Zakuszka

Téli esték kedvenc vacsorája nálunk a zakuszka. Jaj, már most összefut a nyál a számban, ha rágondolok:)
Ez a hét a kamra feltöltés jegyében telt, így zakuszkát is főztünk. Nem bonyolult az elkészítése, szívből ajánlom mindenkinek, mert megéri a munkát, nagyon finom az eredmény.
Hozzávalók:
1 kg hagyma
3 kg kápia paprika
2 kg padlizsán
1 l olaj
2 babérlevél
Só, bors
Tetszés szerint fokhagyma, nálunk 5-6 gerezd ment bele.
A hagymát aprítjuk és az olajjal feltesszük egy nagy lábasban pirulni. A paprikát kockázzuk és húsdarálón ledaráljuk, majd hozzáadjuk a hagymához, beletesszük a fűszereket és ízlés szerint sót. Közben a megmosott padlizsánt egészben megsütjük a sütőben. Ha megsült apró darabokra törve azt is hozzátesszük a paprikához. Majd szépen rotyogtatjuk, mikor kellően besűrűsödött 1 kanál sűrített paradicsomot teszünk bele, még egyet rottyantunk rajta és mehet befőttesüvegbe, mielőtt lezárnánk pici olajat öntünk a tetejére, majd lecsavarozzuk és mehetnek dunsztolódni.
Aztán már csak vigyázni kell, hogy maradjon belőle télire is:)

2013. szeptember 12., csütörtök

Szilva szezon

Anyósoméknál érik a szilva ezerrel. Készült mindenféle finomság. Próbálunk minél többet megmenteni télre.
Persze azonnali fogyasztásra is gyártani kellett valamit, egy jó kis szilváslepényre esett a választás. Gabojsza leírása tetszett meg. Nagyon egyszerű volt az elkészítés, legkőzelebb annyit fogok módosítani, hogy nagyobb tepsibe teszem a tésztát, hogy ne legyen ilyen magas és mégtöbb szilva férjen rá. Gabojsza ezt írta is, csak megtévesztett a tészta mennyisége, azt hittem kevés lesz a nagy formához.
A recept:
40 dkg liszt
3-4 dl tej
10 dkg vaj
2 tojás
15 g élesztő
5 dkg cukor
3 ek. olaj
csipet só
Szilva és fahéj
Egy kis langyos tejben az élesztőt felfuttattam, majd a liszthez, tojássárgájához adtam. Beletettem a cukrot, puha vajat és olajat is. Elkezdtem szépen összedolgozni, apránként adagolva hozzá a tejet. 3 dl-t raktam bele. A tojásfehérjét a csipet sóval kemény habbá kell felverni és úgy hozzáadni a tésztához. A lényeg, hogy nokedli állagú tésztát kapjunk. Ha szépen összekevertük 1/2 órát kelesztjük. 
Miután megkelt, egy kivajazott-kilisztezett tepsibe öntöttem, szépen elegyengettem, majd a tetejét megraktam kimagozott, felezett szilvával, egy kicsi cukrot és fahéjat szórtam a tetejére, majd ment az előmelegített, 180 fokos sütőbe. Kb. 40 perc alatt megsült.
Ha kihült, aki szereti megszórhatja még porcukorral a terejét, én simán szeretem:)
Nagyon finom lett! Ami külön tetszik, hogy a kelt tészta miatt nem lesz vizes, nem ázik át a szilvától.




2013. szeptember 11., szerda

Gyors vacsora

Paradicsom (és kovászosuborka) mániás vagyok, azt hiszem bevallhatom. Jöhet minden formában, egyedül a káposztás-paradicsomos húsgombócos variációval vagyok képtelen megbarátkozni.
Nagy kedvencem az oívaolajos pirítós is. És mivel a paradicsom és az olívaolaj jó barátok, szépen együtt fogyasztom őket.
Egy kis olívaolajjal meglocsoltam a kenyérszeleteket és serpenyőben megpirítottam őket. Karikára vágott paradicsomot és fetasajtot tettem a tetejére, díszítésként egy kis olajbogyót, meghintettem szárítottam bazsalikommal és már ettem is. Végül egy finom fehérbor megkoronázta ezt az egyszerű de ízletes vacsorát.
Nyamiii:)



2013. szeptember 4., szerda

Lassan szüretelünk

Eltelt ez a nyár. Lassan itt az ideje a betakarításnak. Szerencsére a tavaly teljesen elfagyott szőlőnk csodát művelt, és ebben az évben eszméletlen szépen helyrejött. A tőkék roskadásig vannak fürtökkel.
Megmutatom a kis nyurga almafánkat. Ez lesz az első év, hogy végre megízlelhetjük a gyümölcsét:)
Nagyon jót tett a sok-sok eső. Szépen helyrejött minden. Amiket féltettem, hogy esetleg kisültek az óriási melegben, mert olyan rosszul festettek, ők is virulnak. Csak füvet kell nyírni, mert lassan ősdzsumbuj lesz az udvar a tanya körül:)
Elkezdtem kiválogatni a növényeket, amelyekből tudok szaporítani az új kertbe. Egész sok növény lesz így, remélem meg is fogják fogni. Persze nem bírtam ki, vittem haza díszlent, kismeténg töveket és illatos kakukkfüvet. Eddig jól vannak:)
A napraforgók csodásan virágoznak, a madarak nem bírnak várni, már eszik a magokat. A kis buták, nekik ültettem télire, de így mi fog maradni? :) A tengelicek különösen szeretik. Ha kint vagyunk télen, máshol nem is lehet őket látni, mint egy-egy virágtányéron csüngve eszegetik a magokat. 
Virágoznak a "hatalmas" őszirózsák is. Vagy 20 cm-re sikerült megnőniük:)) De aranyosak így piciként is.
Mindig van gyönyörködni való. Szeretem a szeptembert (is). Imádom a fátyolos reggeleket, az illatokat, a színeket.

2013. szeptember 2., hétfő