2014. december 23., kedd

Boldog karácsonyt!


"S azóta minden esztendőnek a vége felé az Úristen emlékeztetni akarja az embereket arra, hogy a gonoszság útja hova vezet, s ezért ősszel a napok rövidülni kezdenek, a sötétség minden este korábban szakad alá, és minden reggel későbben távozik, hideg támad, és befagynak a vizek, s a sötétség uralma lassan elkezdi megfojtani a világot. Mi, emberek pedig megijedünk, s eszünkbe jut mindaz a sok rossz, amit elkövettünk az esztendő alatt, és amikor eljön a legrövidebb nap, és a Világosság angyala alászáll közénk jóságot keresni, egyszerre mind meggyújtjuk a karácsonyfák gyertyáit, hogy az Úristen, ha alátekint, fényt lásson a földön, s megbocsássa a bennünk lévő jó miatt a bennük lévő rosszat." (Wass Albert)

2014. december 21., vasárnap

Fények


Meggyújtottuk az adventi koszorú gyertyáit és felöltöztettük a fenyőt az udvaron. Az idén ő lesz a karácsonyfánk. Olyan szép, kár, hogy nem tudom visszaadni az igazi szépségét a fotóval.
Az időjárást nagyon nem érdekli, hogy pár nap múlva karácsony. Tegnap gyönyörű idő volt, este dörgéssel, villámlással jött a vihar. Ma pedig szintén ragyogó napsütés volt, viszont akkora szél, hogy majd elfújt. Délutánra kicsit csöndesedett, úgyhogy a napocska melegét kihasználva vetettem egy kis borsót. Olyan volt ásni, mint tavasszal. Néhány kapor elkezdett kibújni a földből, a körömvirágról lehullott magok teljesen kihajtottak. Meg van bolondulva minden.
Kicsit rendezkedtünk az udvaron és a garázsban. Nem is ártott, mivel polcok híján csak a földre tudunk pakolni, elég nagy káosz volt már. De most egy kicsit rendbe szedtük a dolgokat. 
Ma van a legrövidebb nap, mostantól egye nő a világos órák száma. Nem vagyok oda, a korai sötétért, valahogy más lendülettel végzem a dolgom, ha világos van, ez a sötét mindig azt sugallja, hogy milyen késő van, gubózódjam be. Ez nem jó, mert a munka nem lesz kevesebb. Na de mostantól mindig egy picit tovább örülhetünk a napocskának.

2014. december 20., szombat

Ürül a garázs

Egyre fogynak a ládák a garázsból, lassan minden megtalálja a helyét. Nem győzök örömködni minden egyes fiók kihúzáskor, hogy végre van fiókunk:))
Végre normálisan tudunk főzni, enni, mosogatni. Az egyik kedvenc helyünk a konyha lett. Este munka után mindig itt tárgyaljuk meg a nap eseményeit, nem is akaródzik bemenni a nappaliba. Szeretjük!
(A táborikonyháról inkább nem mutatok képet:)

2014. december 13., szombat

Nálunk járt a Jézuska

Igaz, még nincs karácsony, de bennünket meglátogatott és hozta a konyhánkat!!!! El sem hiszem, hogy végre megint igazi konyhabútorunk lesz:) Fiókokkal, munkafelülettel, szekrényekkel:) A másfél éve garázsban várakozó konyhacuccok végre beköltözhetnek a házba.
De jó lesz újra rendesen sütni-főzni:)
Még folyamatban van az összeszerelés, remélem ma végeznek a mesterek.


2014. december 5., péntek

A kis fagyos

Mindannyian örülünk az új fűtésrendszernek, de Ricsi azt hiszem a szívébe zárta a padlófűtést:D

2014. december 2., kedd

December

Meggyújtottuk az első gyertyát az adventi koszorún. Hihetetlen, hogy eltelt ez az év.  Egy kicsit számot vetettem mennyi minden történt velünk. Mennyit segített a jóisten. Volt sok öröm, izgalom és sok aggódás, álmatlan éjszakák. De remélhetőleg minden jóra fordul.
A házikó lassan kész belülről. Még a kisszoba parkettázása vár ránk, illetve a konyhabútor. De majd ezek is meglesznek. Szépen elrendeződik minden.
A kert lassan megkezdi téli álmát. Hétvégén még kertészkedtem kicsit. De 1 óra kapirgálás után beleállt a hideg a kezembe. Pedig a borsó még a zacskóban várja, hogy elvessem. Remélem lesz még rá alkalmam, hogy elrendezzem.
Betakargattam a kis növényeimnet. Jó végignézni a kerten. Minden növényhez fűződik egy kedves ember, hiszen a legtöbb ajándékba érkezett hozzám. Nagyon szurkolok nekik, hogy rendben átvészeljék a telet és tavasszal új erővel kezdhessék nálunk sz életüket. Remélem jól fogják érezni magukat nálunk.
Lassan el kellene kezdeni készülődni a karácsonyra. Csak idő kellene, sok idő.