Nagyon szeretem az esőt, azt is tudom, hogy szükség van rá (bár a szőlőnknek már nincs, mert lassan kirepedezik az összes szem, meg a lisztharmat elviszi az egészet), de most már legyen elég:((( Vagyis ha esnie kell, essen, de ne dörögjön az ég!! Az elmúlt éjszakába kb. 1 óra alvást tudtam bepréselni. A többi időben Ricsit fogtam az ölemben és simogattam, hogy nyugodjon meg. Szegényem annyira be van parázva a dörgéstől, hogy eszméletlen. De nem ám, hogy fél és elbújik a sarokban vagy esetleg nyüszög. Nem ő megpróbál kirontani a házból és hangos ugatással elüldözni. Minden egyes dörgést egy 2 perces ugatás koncerttel kísér. Hm, így nem igazán lehet aludni. Próbáltam mindent, kedvesen, türelmesen, morcosan, semmi. Az egyetlen megoldás az volt, hogy felvettem, jó szorosan magamhoz öleltem (mert minden egyes dörgésnél ki akarta tépni magát és rohanni) és simogattam. Így csak remegő hangon nyüszögött, de legalább nem ugatott. Majd egy hosszabb szünet alatt meg is nyugodott és kicsit elbóbiskolt. Izgalmas este volt, pláne, hogy 6 óráig folyamatosan dörgött az ég >:(
Nem tudom, mit tehetnék, hogy egy kicsit oldjam benne ezt a félelmet. Ráadásul a hétre megint esőt jósolnak felénk:""(
 |
Viharvadász Ricsi. Szegényem még itt is elég rémült képet vág. Ráadásul az a kis pattanás az orra alatt egyre csak nő:) |
Szombat-vasárnap bezzeg nem esett, amikor legalább nap közben ki tudtam tudtam volna egy kicsit aludni. Helyette irtó nyomott, párás meleg volt. A múlt heti kis "böjtöm" után, nem sok erő volt bennem, nem igazán tettem keresztbe szalmát a kötelező házimunkákon kívül. Csak egy kicsit kapálgattam, és a virágokat rendezgettem. Megkezdtem a virágmag szüretet. A csodatölcsér elkezdte potyogtatni a kis fekete golyó magjait, ebből is szedtem egy adagot, illetve a körömvirágról is leszedtem a beért magokat. Aranyos volt a szomszédnéni, mert ő is gyűjtött nekem egy csomót az övéről. Neki a hagyományos fajta van, nekem pedig magas szárú. Így jövőre lesz mindegyikből:) A sarkantyúkát lesem folyamatosan, mert a boltokban hol lehet magot kapni, hol nem. Az lenne a biztos, ha tudnék a sajátról szedni egy keveset, de egyelőre még nem találtam egyet sem. Na majd résen leszek.
Volt miben gyönyörködnöm is, kinyílt az óriás virágú mocsári hibiszkusz:)
 |
Annyira szép. A virágok majd 30 cm nagyságúak. |
 |
Belülről is nagyon szép:) |
Szüreteltem is egy kicsit. Ezek a szépségek kerültek a kosárba:
Jó lenne ha sütne rendesen a nap, mert a szív parikon hatalmas termések vannak, a fekete paradicsomon is sok-sok félig érett termés és csak az érlelő napocskára várnak.
Viszont van egy talány növényem is.
 |
Így néz ki. |
 |
Ilyen a szára. |
Az előkertben hagytam meg egy érdekes levelű valamit még pár hónapja. Korábban semmi nem volt az ezen a helyen csak 20 cm vastag fenyőtű szeméttel kombinálva. Érdekes volt a levele, nem gazra hasonlított, így a gyomlálásnál mindig meghagytam, kíváncsi voltam mi lesz belőle.
Na, mára szépen megnőtt. Kb. 1,5 m magas, erős szárú, nagy levelű növény lett belőle. De nem tudom, hogy micsoda. Virág nincs rajta. Viszont egyfolytában az motoszkál a fejemben, hogy ez egy angyaltrombita. A levelei eléggé hasonlítanak rá. Viszont honnan kerülne ide angyaltrombita? Azt sem tudtam, hogy az magról szaporítható, valamint hogy vészelte volna át a telet? Ha valaki felismeri, hogy mi lehet kérem szóljon! Lehet, hogy csak egy gigantikusa gazt pátyolgatok:)))