2012. június 8., péntek

Iciri-piciri eperlekvár

Mindig a tanyán termett eperből szoktam főzni lekvárt, de sajnos az idei tél gondoskodott róla, hogy erre ne legyen túl sok gondom. Ugyan egész szép termés lett, de közel sem olyan mennyiség mint szokott. Az elmúlt hetek rohanása miatt meg teljesen el voltam havazva, úgyhogy lekéstem az eper vásárlásról is. Nagy nehezen (és nem annyira csillagászati áron) sikerült venni 1 kg epret, meg itthon volt még kb. 1/2 kg, így ebből a hatalmas mennyiségből álltam neki főzőcskézni. Minimális de a semminél több.
Most kipróbáltam egy másik módszert, amit itt olvastam. Fogtam a jól megmosott, feldarabolt szamócát és összekevertem 20 dkg cukorral. Hagytam egy napig állni. Majd tegnap elővettem, leszűrtem, adtam hozzá egy kiskanálnyi citromsavat és elkezdtem főzni. Még egy pici cukrot adtam hozzá. Miután felforrt leszedtem a habját, megvártam amíg szépen kifényesedik és belekanalaztam a kifertőtlenített (jól kimosott, mikróban 1 percig melegített üvegekbe), fejre állítottam őket (teljesen bevált ez a módszer, semmi nem romlott meg a múlt évi lekvárokból) és mentek dunsztolódni. Pikk-pakk elkészült. A korábbi több órás főzőcskézés helyett szinte kevesebb mint 1 óra alatt elkészült. Legközelebb is így csinálnom!
A leszűrt levet még egy kendőn megszűrtem, ehhez is adtam egy pici citromsavat és cukrot, lassú tűzön felforraltam és lett belőle egy kis üveg szörp:) Kettőt egy csapásra.

6 megjegyzés:

Juhmeli írta...

Nagyon finomságosnak látszik, szép piros színe lett. A rövid főzési idő alatt is jól sűrűsödött?
Az eper nálam csak lekvárnak csúszik, de nekünk idén összesen nem lett 1 kg. Ami nem fogyott el az egészben ül a fagyasztóban.

csakBea írta...

Nagyon ügyes vagy! Miattad fogom újra megpróbálni az eper ültetést :)
Az előző posztnál kértem valamit, megnéznéd?

BoGyo írta...

Meli: Szerintem jól sűrűsödött, bár nem szoktam olyan sűrűre csinálni, hogy megáll benne a kanál, hanem, szépen kenhető, de mégsem túl híg. Na ezt aztán jól megfogalmaztam:) Szerintem jó kis módszer. Ma veszem ki a dunsztból az üvegeket, kíváncsi vagyok:)
Bea: a másik poszthoz is beraktam a linket, de ide még egyszer:
http://www.kolibrikerteszet.hu/talajtakaro_rozsa_the_fairy
Sok-sok helyen látok kiültetve és szerintem bírja a strapát. Meg egyszerűen meg kell zabálni olyan szép:)
Eper termesztésre fel!!! :)

BoGyo írta...

Bocs, itt találtam még olcsóbban (bár a szállítási ktg-et nem néztem, hogy hol mennyi)
http://webaruhaz.budaikertcentrum.hu/rosa-the-fairy---talajtakaro-rozsa/

csakBea írta...

Köszönöm! Te rendeltél? Lehet,meg kellene várnom, hogy nálad hogy érzi magát :)

Meténget is "miattad" ültettem újra, egész szépen indult, csak most a férjem "megmetszette" a fűnyíróval :/

BoGyo írta...

Nagyon szívesen:)
Még nem rendeltem, mert van egy egész jó kertészet itt Kecskeméten, ahova ki akarok szaladni a héten, hátha van nekik. De ha nincs, akkor nincs más megoldás mint a webshop.
Nem hinném, hogy baja lesz a meténgnek. Nálunk most már annyira terjed, hogy én is jól meg szoktam nyírni, különben mindent befutna. Egyedül a tuják alatt nem szeretett lenni, de máshol mindenütt gyorsan feltalálta magát. Remélem a tiétekkel is minden rendben lesz! Beszámolok majd a rózsás tapasztalatokról!!