2014. január 22., szerda

Ismét egy tapasztalattal több


"Tompa" Ricsi
Túl vagyunk egy nap aggódáson. Az aggódás tárgya: Ricsi kutyesz. 
Rendszeresen kap kullancs és bolhariasztó cseppet. Eddig Advantix-ot adott az orvos, azzal rendben is voltunk, annyi, hogy miután bekentem vele egy kicsit kaparózott, de ez később elmúlt, ezért gondoltam mást használni, hogy ne legyen ez a kis bőr irritáció. A héten megint esedékes volt a kencézés, most Certifect-et kaptunk. Mondta a doktor úr, hogy ez nagyon jó, jól véd, ők is kipróbálták már. Ok, kértük és bekentük vele a kutyát. 
Na igen, ekkor kezdődött az aggodalom. A mi kis izgő-mozgó, rohangáló, játékos kiskutyánk pár óra múlva olyan volt, mint aki halni készül. Teljesen eltompult, csak lézengett, de inkább csak feküdt és aludt. Egész nap csak feküdt a kis helyén és nagyon lassan szuszogott. Egyedül onnan tudtam, hogy talán nagy baj mégsem lesz, hogy a kajára érdeklődve reagált;) Átbogarásztam a kezelési útmutatót, abban benne is volt apró betűvel, hogy 1 napig egy kis tompultság előfordulhat. Szuper. Viszont ez nem tompultság volt, hanem szinte megállt a kutya szíve, annyira lelassította ez a kence:( Szerencsére most már jól van. Elmúlt minden nemű álmosság, tompultság.
Azért kíváncsiságból rákerestem a neten, hogy mit találok erről a készítményről. Magyar oldalakon igazán semmit, csak a 666. találatnál írta egy fórumon valaki, hogy nekik bevált, egy negatívumot tapasztalt, hogy nagyon lenyomta a kutyáját. Viszont külföldi oldalakon szinte csak a rossz tapasztalatokat olvastam, volt olyan kutyus, aki el is pusztult. Remek:(
Úgy gondoltam inkább leírom ezt a tapasztalatunkat, hátha más is így jár és aggódva keresgél a neten. Az biztos, hogy mi többet nem fogjuk használni, inkább legyen egy kis vakarózás, mint még egy ilyen nap:( 
 

6 megjegyzés:

Névtelen írta...

Jesszus:-(Örülök,hogy jobban van,szegény kutya!!!
/Berta semmit ilyesmit nem kap,van nyárra nyakörve és kész...../
Arra gondolok,hogy egy tanyán élő kutya pl milyen szereket kap,pláne ha olyan gazdája van aki a drága oltásokat sem adatja be,mert nincs rá kerete---makkegészséges a kutyája.
Meg ilyen táp,olyan táp....Régen hol volt ilyesmi?Kapta a kutya a csontot és kész...
A Fressnapf-ban vesszük a kiváló minőségű száraz kaját,igen megeszi a kutya,de észrevettem,hogy 2 napja nem eszi meg,csak amit én ráöntök-a főtt ételt,a táp meg ott figyel a tál alján.Hiába mondják az üzletben, hogy 1 éves koráig ne kapjon mást csakis eledelt....
Kicsit bonyolult voltam,elnézést,de néha arra gondolok mennyi ebben az orvosok részéről a lehúzás....Azaz mire is van igazán szüksége egy kutyának?

BoGyo írta...

Igen, most már teljesen jól van, szerencsére újra eleven mint egy kisördög:))
Sajnos a családban pusztult el kutyus kullancs csípés miatt:( Nem tudták megmenteni szegényt. Illetve a tanyán a macskában mindig van pár darab, ezért inkább nem kockáztatok. A korábbi cseppek jól beváltak, mind bolha, mind kullancs ellen. Csak ez okozott ekkora riadalmat.
Én eléggé elkényeztetem ezt a kis dögöt, tudom. Viszonylag jó kaját kap. De próbáltam egyszerűbb táppal, nem jött be. Fénytelen volt a bundája, megevett belőle egy hadseregre valót és mégsem gyarapodot. A mostani tápjából pedig kis adag kell és csodaszép tőle a bundája, jó kondiban van és egészséges (és ha azt nézem szinte olcsóbbra jön ki az etetése a mennyiség miatt, mint a gyengébb minőségű táppal). Szokott kapni a magunknak főzött, még nem fűszerezett levesből, zöldségekből, húsokból is, de alapvetően tápot eszik. Én így érzem jól magam, hogy ezeket megteszem érte, de mindenki csinálja úgy, ahogy neki jó:) Nem ezek a dolgok számítanak a kutya-ember barátságban:)
Az biztos, hogy egy nagy business a kedvenc bolt, orvoslás. Sok mindent felfújnak. De ma már a vírusok és a hülye kullancsok is ellenállóbak mint régen. Csuda tudja mi a helyes út.

Juhmeli írta...

Örülök, hogy nem lett komoly baj. Nálunk majd csak akkor lesz kutymorgó, ha már egyik móki sem akar az ölünkbe ülni.

Macskával még próbálkozunk, nagyon hiányoznak, de a cirmos lány elköltözött, a hamvas fiú meg valami mérget ehetett valahol, alig bírt hazajönni, az állatorvos már nem tudott rajta segíteni.:(

Névtelen írta...

Qkk be hozzám!;-)

Névtelen írta...

De jó, hogy gondos, lelkiismeretes gazdi vagy, aki családtagként kezeli a kutyusát! Jó, hogy megírtad a tapasztalataidat! Tényleg érdemes mindennek utánanézni neten, sajnos a saját bőrünkön tapasztaltuk meg... Én letusoltam a kutyáról a frissen felrakott kullancs elleni cseppet, annyira rosszul volt, hamarosan meg is könnyebbült. Kapott inkább más fajtát. Sajnos kell az élősködők elleni védekezés, a bőr- és szívférgesség egyre gyakoribb, amit bolha is terjeszthet. Jobbulást Ricsinek!
Zugolvasód, Brigi

BoGyo írta...

Szia Brigi:) Örülök, hogy bekukkantottál hozzám:)
Azért elég elkeserítő, hogy ilyen mellékhatásaik tudnak lenni ezeknek a készítményeknek. És ezek már a jóvá hagyott termékek, milyenek lehetnek amik teszt fázisban vannak? :(

Meli! Olyan jó ha van egy-két négylábú az ember körül:)