2016. február 29., hétfő

Régiségek

Szeretem a régi dolgokat, de eddig nem voltam régiség piacon. Ami néhány darabom van, a nagyszüleimtől maradt rám. Tényleg apróságok és csak egy-két darab, sajnos. A múltkor talált fa spurnis cérna az egyedüli, amit vettem.
Mindig nagyon tetszettek azok az otthonok, ahol becsempészték ezeket az örökségeket. Nem a túlzsúfoltságra gondolok, hanem amikor finoman fellelhetők ezek a szép régi tárgyak és nem haszontalan porfogóként, hanem továbbra is használati tárgyként.
Mostanában elkapott a vágy, hogy kimenjek a régiség piacra, vasárnap erre sor is került. Érdekes érzés volt. Ami valakinek egyszer fontos volt, most egy dobozba van beömlesztve és mindenki csak lök rajtuk egyet.
Az egyik árusnál ácsorogtam éppen, nézegettem a zsúfolt dobozokat és szinte hallottam sírni a tárgyakat, hogy valaki vigye el őket, ők még jók, szeretnének valakinek az otthona része lenni. Tiszta hülye vagyok tudom, de tényleg ezt éreztem, kicsit lehet, hogy megviselt ez a piac:)
Végül leküzdöttem a rossz érzésem és ezekkel a szépségekkel tértem haza. Egy szép boros üveg, egy kis tál, teaszűrő, derelyevágó, egy csészike és két roszdás kulcs. Szigorúan az volt a kikötésem, hogy csak olyat választhatok, amit használni is fogok, a fiók mélyére nem kellenek. 
Hazaérve mindent kisúroltam, rozsdátlanítottam és munkára is fogtam őket. Mindenkibe raktam, töltöttem valamit. Egyedül a csészike, aki még várja, hogy nekiessek egy porcelánfúróval:)
A kulcsok voltak az egyedüliek, akiknek "csak" díszítő funkciót szántam. Nagyon szeretem a régi kulcsokat, gyönyörűek szerintem. Úgyhogy őket kiraktam, hogy mindig szem előtt legyenek.

Este üldögéltem egy kicsit és körbe-körbe nézegetve gyönyörködtem az új "családtagokban". És akkor szépen leesett, hogy miért tölt el melegséggel, ha ilyen régi dolgok vesznek körül. Mindegyik valakire emlékeztet, aki már nem lehet velem. És mint egy puha takaró, most körbeöleltek és a sok kedves emlékkel megszeretgettek, megvigasztaltak kicsit.


 

2016. február 22., hétfő

Egy kis szín

Lassan kinyílnak a krókuszkák. Már alig várom. Minden nap megyek meglesni őket, hol tartanak:) Olyan jó végre egy kis szín!

2016. február 19., péntek

Csodás reggel

Reggel kikecmeregtem az ágyamból, konstatáltam, hogy még mindig esik az eső, tiszta szürke minden és nincs itthon kávé. Remek. Jó kis nap lesz. Elkezdtem készülődni és egyszer csak megszólalt az intelligens csengőnk, akit Ricsinek hívnak:) (mióta beköltöztünk még mindig nincs "igazi" csengőnk, de végül is Ricsesz mindig szól, ha jön valaki, nem is kell).
Úgy szépen pizsamában és köntösben kikukkantottam és egyből kisütött számomra a nap. Robogtam is a kapuhoz, ugyanis a postás jött és egy nagyon várt csomagot hozott!
Még jó, hogy a múltkor mondtam, hogy nagy madáretető mániám ellenére nem vásárolok össze minden félét, na de ezt a gyönyörűséget évek óta keresem! Most megtaláltam és az enyém lett. "Dráááágaszáágoom" :))))
Tánclépésekben belejtettem és nekiálltam kicsomagolni. Addig-addig gyönyörködtem, míg jól el is késtem, de fene bánja:)) Úgy örülök, mint a csuda!!!

2016. február 18., csütörtök

Terjesztjük az "igét"



Kutyás vagyok, kutyával élek. A barátom. Ennyi. 
Rengeteget járunk sétálni. A séta felszereléshez hozzátartozik a kutyás táskám, amiben benne van az oltási könyvecskéje, kullancskiszedő csipesz, egy kis jutalomfalat, kalcium ampulla (a nyári borzasztó eset óta) és a kutyapiszok zacsi. De szerintem, ha átnézném a táskáimat, mindegyikben találnék egy-két zacskót:)))
Otthon is rendben tartom a kertet, összeszedem a végtermékét, természetes, hogy ha kilépünk a kapun, akkor az utcán is felszedem, nem hagyom ott. Én is utálok belelépni, gondolom más is.
Sajnos a felszedés sok mindenkinek nem ilyen egyértelmű. A napokban történt, hogy a kutyás parkban egy nő hozta a kutyusát, az szépen elvégezte a dolgát, a hölgy pedig nyugodtan ácsorgott tovább. Az egyik kutyás szólt neki kedvesen, hogy ha nincs nála zacskó, ő szívesen ad. A hölgy megdöbbenve kérdezte, hogy fel kell szedni, nem takarítják fel? Persze, óránként jön a kutyafuttató takarító személyzete és tüzetesen átnézi a parkot. Ááááááá, eszem megáll. Ki szedné fel? De ez csak a park, az utcákról ne is beszéljünk. A másik kedvencem, hogy a gazdi veszi a fáradságot és felszedi, a zacskót szépen bekötözi és eldobja az utcán. Miközben az erre kihelyezett szemetes 20 m-re van tőle. Ezt sem sikerül megértenem. Milyen gondolatfolyam során dönt úgy, hogy ez így jó?
Na szóval, a fentiek miatt döntöttünk úgy a kis kutyás barátnőmmel, hogy megpróbálunk tenni valamit. Ha csak egy ember elkezd megfelelően cselekedni, már megérte. Úgyhogy gerillahadjáratot indítottunk a piszkos gazdik ellen:)) 
A kutyabarat.hu-tól elkértük az ismert "kakitündér nem létezik" képet, készítettünk belőle matricákat, valamint készítettünk zacskó tartó palackokat és az egyik este kihelyeztük őket a környékünkön lévő kukákra, parkokba. A tartóra ráírtuk, hogy nyugodtan használható, esetleg hozzon helyette egyet legközelebb. A futtatón kihelyeztünk még egy etikettet, mert sajnos sok gazdinak az sem teljesen világos, hogy mi az illendő egy kutyás parkban, ahol néha 10-15 kutya futkározik (pl. tüzelő vagy beteg kutyával ne jöjjön oda, ha mások is vannak).
Reménykedünk, talán egy-két fejben elvetjük a magot, hogy másképp kellene csinálni! Talán! 
Örök optimista vagyok:)

2016. február 15., hétfő

Valakinek Valentin-nap, nekem hálaadás:)

Nem ünnepeljük a Valentin-napot, furcsa valaminek gondolom. Én akit szeretek, egész évben szeretem. De mindegy, ez az én véleményem. Viszont tegnap hálaadást tartottam, teljesen véletlenül:))
A szombati egész napos szürkeség és eső után vasárnap reggel verőfényes napsütésre, gyönyörű kék égre ébredtem. Gyorsan ki is pattantam az ágyból és robogtam a kis veteményesbe. Nem tudtam tovább türtőztetni magam, szét kellett szednem a komposztot. A még friss, nem elrothadt részeket leszedve, gyönyörű, érett komposzt mutatta meg magát. Sajnos nem volt semmi szitának alkalmas dróthálóm vagy bármim, úgyhogy kézzel morzsolgattam, válogattam át, ami felhasználásra került. Így kicsit időigényesebb volt, de azért csak elkészültem. Szóval, amint ott dolgozgattam, morzsolgattam a földet, kiszedegettem a szorgos gilisztákat, a nap melegítette a hátam, a madarak pedig csiripelte, olyan hála és béke fogott el. Olyan boldog voltam! Milyen hálás lehetek mindezért! Nem tudom igazán megfogalmazni, amit érzetem, de olyan boldogság öntött el, hogy egész nap szinte lebegtem:))
Na, miután végeztem a komposzt szétszedésével szépen elterítettem az új ágyásokban. Az ásóvillával kicsit beleforgattam. És nem bírtam magammal. Hoztam a kis dughagymákat meg egy kis répa, petrezselyem magot és az egyik ágyást megtöltöttem. Nagyon reménykedem, hogy lesz belőlük valami, de képtelen voltam megállni, hogy ne vessem el őket:)
Mára visszatért az eső és a szürkeség. De a jó érzés megmaradt:)
 

2016. február 11., csütörtök

Esti elfoglaltság:)

Miután nagy nehezen sikerült szereznem horgolótűt (már azt hittem lehetetlen küldetés lesz) elkezdtem a fonalakat formába önteni. Pamut fonállal még nem horgoltam. Először furcsa volt, de pár sor után megszoktam. Kis takarót szeretnék készíteni, remélem sikerül és a végeredmény is elfogadható lesz:)




2016. február 8., hétfő

Én kis kertem

Amikor otthont keres magának az ember, kertesház esetén, sokszor a kert az amibe beleszeretünk. A gyönyörű növények, virágok, szép zöld fű stb. Nálunk nem így történt. Igazándiból sem a ház sem a kert nem volt szeretnivaló állapotban. Rom, penész, kiszáradt fák és szemétkupac mindenhol. De nem riadtunk vissza, őt választottuk. Szépen lassan, évről évre haladunk a felújítással, rendbetétellel. Mindig próbálunk egy kicsit szépíteni, javítani valamit.
Sokára lesz még "beállt" kertünk, de nem bánom. Jó érzés, hogy minden egyes növénykéhez valamilyen emlék fűz. Vagy mert nagyon kedves ismerősöktől kaptam őket szeretetből (pedig van akivel, még személyesen nem is ismerjük egymást), vagy mert én nevelgettem őket magonc, dugvány koruktól. 
Az udvarunk mögött van egy kis rész, amiről már meséltem. Igazándiból a senki földje, de olyan elszeparált kis hely, hogy még simán hozzánk is tartozhatna. Ezt az előző tulajok is így gondolhatták. Mert szeméttelepnek és sitt lerakatnak használták. Az egészet szépen elfeldte egy 20-30 cm-es borostyán szőnyeg, úgyhogy ezekről csak később szereztünk tudomást.
Mióta beköltöztünk és időnk engedte mindig egy kis darabot kitakarítottunk. Lassan haladtunk, tényleg borzasztó mi volt ott hátul. Ahogy egy kis rész felszabadult én már hoztam is a kis vetőmagos dobozom, vagy a palántáim és elültettem őket. Több-kevesebb (sajnos inkább kevesebb) sikerrel termeltem a kis zöldségeinket.
A leggázosabb résszel ősszel végeztünk. Egész télen azon agyalgattam, hogy mit-hogy kellene rendezni, hogy egy pár ágyást ki tudjunk alakítani. Nem nagy terület, de nem adom fel a zöldséges álmaimat:))
Úgyhogy hétvégén kijelöltem az ágyások helyét, udvaroltam egy kicsit a férjecskémnek, hogy menjünk el a tüzépre faanyagért és építse meg nekem a kereteket. Úgyhogy nekiálltunk.
Még nem végleges formájában pompázik, mert a 4-ből csak 2 ágyást tudtunk berakni (a terület másik fele az óriási kupaccal föld nyerési lehetőség a garázs rendbetételhez), de én már így is nagyon-nagyon boldog vagyok:)) Remélhetően a jövőbeni kis zöldségek is azok lesznek:) Lelkiszemeim előtt egy buja, zöldellő, termésektől roskadozó kis kert lebeg, majd meglátjuk mi fog sikerülni.
Ez volt a kiindulópont. A lényeg a borostyán alatt terült el. Ha azt mondom, hogy egy konténernyi szemetet termeltünk ki, nem túlzok:(
A melléképület felújítása még hátra van, de legalább a mögötte lévő rész, már jobban fest.
Ez pedig a jelenlegi állapot. Van még feladat, de már mérföldekkel elfogadhatóbb a helyzet, mint volt.
Kezdem érteni miért mondta mindig apukám, hogy de makacs vagy kislányom:))

2016. február 5., péntek

Ébredezik a természet


Sajnos egész héten nem láttam egy kukkot sem a kis udvarunkból. Reggel még a szememen is alig látok ki, este pedig már nem látok semmit a sötétben. De a ma reggeli ragyogó napsütés egyből felébresztett és ki is csattogtam a kertbe pizsamában, papucsban, ahogy kell:))
Avatatlan szem még nem vesz észre semmit. Mintha még minden téli álmát aludná. Pedig nem. A nárciszok már nem bírnak magukkal és dúrják kifelé magukat a földből. A krókuszok is kezdenek látszani. De amin meg is lepődtem, hogy némelyik tulipán is ledobta magáról a földtakarót.
A kis bokrokon, cserjéken ha nagyon alaposan megszemlézzük látszik, hogy duzzadnak a rügyek, valami készülődik.
Szeretek minden évszakot, mindennek meg van a maga szépsége. De most már elég volt a szürkeségből. Legyenek virágok, zöld levélkék, tavasz illat:)

2016. február 3., szerda

Kincsvadász vagyok >:)

Olyan rég fájt a fogam egy ilyen fa spulnis cérnára. De vagy nem értették mit szeretnék, nem is tudták mi az, vagy nem volt, úgyhogy eddig hiába keresgéltem sehol nem találtam.
Ma elébem sodorta a jó Isten ezt a szépséget:) Még jó, hogy 3-as horgolótűért indultam, na az bezzeg nem volt sehol:)


Tervek, azok vannak

Ezek a gyönyörűségek érkeztek tegnap.
Lehet, hogy kicsit sok mindent akarok egyszerre? :)))