2018. április 5., csütörtök

Apró örömök


Kertes házban nőttem fel, mindig kint csatangoltam az kertben, vagy a tanyán. Nagyon furcsa volt, amikor beköltöztünk az első lakásunkba, hogy nincs hova kimenni. Szerettük azt a kis otthont is, de tudtuk, hogy nem ez a mi világunk. A vágyunk egy kis ház volt, saját kerttel. Végül az álom valóra vált. Lett egy kicsi házunk, hozzá saját udvarunk. Mind a kettő romos, de mindig egy kicsit próbálunk szépíteni rajtuk. Az udvar eleinte nagyon kopár volt, minden fa kiszáradva, a földbe pedig rengeteg szemét elásva. Még a madarak sem szálltak le benne.
Ma reggel, ahogy a kávémat iszogattam a konyhában és kifelé nézegettem, úgy megmelegedett a szívem. A felkelő nap megsimogatta a kis bokrainkat, a nyíló nárciszokat, a verebek és cinkék szorgosan hordták a költő odúkba az élelmet a párjuknak, rigók fürödtek az itatóban.
Virágzik az aranyeső, a mogyoró kezdi bontogatni a leveleit. A tavaly ültetett vérszilva pedig virágba borult. Mennyi-mennyi ajándék!