2014. november 16., vasárnap

Festőkre várva


Holnap (ha minden igaz) megérkezik a festő csapat. Várjuk őket, mint a messiást. Meglehetősen elhúzódott ez a felújítási etap, jó lesz ha végre kész leszünk. Egymást erősítjük a kis férjemmel, hogy nem kell már sokat várni. Hol az egyikünk, hol a másikunk van a mélyponton, de most talán tényleg itt a vége. Persze minden egyszerűbb lett volna, ha megnyertjük azt a frány lottót, de nem sikerült (lehet itt volt a baj, hogy nem is vettünk:).
A hétvége pakolással telt. Megróbáltunk mindent bezsúfolni a hálóba és a garázsba, hogy minél kevesebb dolog legyen útban. Hogy fel tudnak halmozódni a dolgok az ember körül. Annak idején egy-egy spottáskával költöztünk be az albérletünkbe. Most pedig egy komplett ház és melléképületek kellenek, hogy mindent el tudjunk helyezni.
De jó körbe nézni a házon (belülről). Már így is megmutatja, hogy megérte küzdeni. Tavaly, amikor átvettük a régi tulajtól a kulcsokat és ott áltunk a leázott falak, szétvert fürdő és beboxolt ajtók mellett, nagyon nem ez a jó érzés volt bennem. De szépen átalakul egy számunkra kedves kis otthonná. 
Már csak egyet kell aludni és beindul a végső szépülés:)

3 megjegyzés:

balu28 írta...

Jaj, nagyon várom (valószínűleg azért ti jobban)! Képeket kérünk, sokat, a változásról! :)

Juhmeli írta...

Örülök, hogy végre ez is sínen van! És rettegek, mi lesz, ha mi kezdünk bele...

BoGyo írta...

Megérkeztek, most mindenünk be van csomagolva, mókás lesz így fürödni. De ez már semmiség. Fél lábon is kibírom (remélem).
Meli! A cél kell, hogy lebegjen a szem előtt és menni fog. (Na azért néha megittam pár rose fröccsött, hogy vidámabban lássam a helyzetet:))