2015. szeptember 13., vasárnap

Szörnyű este

Borzasztó estén vagyunk túl. Tegnap Ricsi vacsora után nem sokkal rosszul lett. Először csak az tűnt fel, hogy nagyon bújik hozzám, utána mindent kihányt, dőlöngélt, majd elfeküdt. Elvesztette az eszméletét. Borzasztó volt. Hiába ráztam, szólongattam, semmi. Arra tért vmicskét magához, hogy szétnyitottam a száját és kihúztam a nyelvecskéjét. De akkor is szinte csak pihegedt és ernyedten feküdt, majd újabb sokk, elkezdett hátul üríteni, teljesen akaratlanul. Úgyhogy teljes kétségbeesés és irány az ügyelet. Mikor a kis ágyában raktuk be a kocsiba, felült, majd odébb botorkált, megpróbálta a dolgát végezni. Végül csak megérkeztünk. Megvizsgálta a doki, addigra, már meg tudott állni a lábacskáján, mindent kikérdezett. Elmeséltem mi volt, meg, hogy vacsora előtt piszkált egy darazsat, lehet megcsípte. A diagnózis lehetséges epilepszia:"""(( Mondta, hogy vigyük haza, figyeljük. Van kutyus, akinél egymás után több roham is lehet, de van olyan, hogy több hónap telik el tünetmentesen:(( Hazaérve picit mászkált, majd reggelig aludt. Viszont az orra mellett kezdett dagadni a pofija, úgyhogy tényleg megcsípte a darázs. Most reggel már evett, sétált, de még nem rossz csont uraság, mellém kucorodott és alszik. Rettenet volt a tegnapi. Annyira remélem, hogy inkább a csípésre váltott ki heves allergiás reakciót, mint hogy epilepsziás legyen:((((
Dagadt, bágyadt pofi:(

6 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szegényke:-(((
Igen olyan ijesztő, mikor egy kutya rosszul van, hiszen nem tudja elmondani mije fáj, tehát a szerető gazdi nem tudja hogyan segítsen rajta hirtelen. És mikor "derül ki" , hogy epilepsziás vagy a darázscsípés volt a baj?

BoGyo írta...

Nagyon megrémültem, mert nem mutatott semmi jelet:( Csak akkor derül ki, ha lenne még egy ilyen roham:( De tanácsot kértem egy mopszos csoporttól, és ott volt pár gazdinak ugyan ilyen tünete darázscsípéstől. Reménykedem, hogy az és nem epilepszia:( Szerencsére délutánra teljesen jól lett, megint olyan mint a kisördög<3

Névtelen írta...

Ez nagyon ijesztő volt, még olvasni is!
Bizakodásra ad okot, hogy manapság mindenfélére azt mondják, epilepszia. (Kiskutyámnak 16 évesen gond volt a vérnyomásával, ezért tántorgott, szédelgett - rá is az volt a diagnózis csípőből, hogy epilepszia. Hát nem az volt a gond!)
A darázscsípés sajnos okozhat egy pici testben ilyen reakciókat. Szegény kismanó! Jobbulást!
Brigi

BoGyo írta...

Köszönöm a kedves szavakat! Szerencsére már teljesen jól van, de nekem folyton összeszorul a szívem, amikor a bevillan az a kép, hogy nem reagál:"( Folyton figyelem, hogy minden ok-e. De rosszalkodik ezerrel, úgyhogy látszólag minden rendben:) Csak így is maradjon!
Igen, én is azt tapasztalom, hogy könnyen ráhúzzák egy sémára a bizonyos tüneteket. Ha nem erőlteti az ember, hogy nézzenek még meg ezt+azt, nem biztos, hogy kiderül mi is okozza igazán a panaszt.

Aranyalma írta...

Szegényke:(((
Nekünk volt epis kutyánk, de ez a sorrend sosem volt amit írtál.
Igazából "csak" a rángós rohamot kellett gyorsan egy kis szívmasszázzsal segíteni, hogy hamarabb túl jusson rajta és előtte nem sokszor volt, hogy bármit is észre vettünk rajta.

BoGyo írta...

Most már szinte biztos vagyok, hogy a méh csípés váltott ki ilyen heves reakciót. Azóta semmi baja, nem volt újabb roham. És annyira az allergiás reakció jellemzőit mutatta, hogy nagyon reménykedem, hogy nem epilepszia!!!