2017. július 19., szerda

Nyári napok

Telik a nyár. A kertben virágoznak a dáliák, a rózsák pedig másod virágzásba kezdtek. De csak a dézsában lévők. A kertben, szabadföldben lévő tövek nem akarnak virágozni, még a talajtakaró rózsán sincs virág. A gyomlálással eszméletlen el vagyok maradva. Meglehetősen szabadjára engedtem most mindent. Amúgy, tetszik ez a kaotikusság. Szeretem, hogy a terasz mellett nő a repce, napraforgó, zab, ahogy a madarak kifötörték az etetőből. Legalább lesz mit szemezgetniük:)
A romkertben elkezdett érni a paradicsom, csak még időm nem volt megkóstolni. A málnán pedig még mindig akad egy-két szem csemegéznivaló.
A szamócát újra kell telepítenem, egyrészt már 4 évesek a tövek, az idén elég kevés lett rajtuk, de ez köszönhető annak is, hogy a nagy tél sok tőben kárt tett. 
Jó elnézelődni. A madárkák is így lehetnek, mert mostanában kifejezetten sokan vannak nálunk. Egy veréb pár beköltözött a piros házikóba, az odúban egy cinke pár lakik. De rendszeresek a rozsdafarkúk, rigók. És egyre többször látok zöldikéket, sőt egy szajkó is járt már nálunk. 
A múlt héten pár napot nem voltunk itthon. De olyan jó volt hazatérni a saját kis fészkünkbe. Fiatalabb koromban valahogy nem éreztem át a mindenütt jó, de legjobb otthon gondolatot. De most olyan jó volt benyitni a kapun és köszönteni a kedves dolgokat.

4 megjegyzés:

Juhmeli írta...

Még mindig bírom a romkertedet, meglehet, több dolog nő benne, mint az én nagyobb veteményesemben. Szuper, hogy van már paradicsomod. Hmmm. Már én is nagyon várom.

BoGyo írta...

Ma végre leszüretelem a paradicsomokat és tesztelem őket:) Picike kis föld darab, de én is csípem a vadócságát.

Névtelen írta...

Öröm nézelődni itt Nálad! Mindig is kedvencem volt a "természetes kert". Nagy meghökkenést váltottam ki, amikor ökörfarkkórót hagytam a kertben, pedig csodásan mutatott a sötétzöld borókák előtt a hamvas halvány leveleivel. Angliában dísznövény...
A "madárkák veteményese" a világítóan sárga repcevirággal és a napraforgó tányérjával vidám látvány lehet! :)
Brigi

BoGyo írta...

Szia Brigi! Örülök Neked! Rég "láttalak":)
Nekem is azok a kertek tetszenek, ahol hagyják a vadvirágokat is. Ők is szépek, díszítenek! Az ökörfarkkórót én úgy szeretem, olyan mutatós. Szép lehetett a látvány!!
"madárkák veteményese" - ez nagyon szép