2012. június 7., csütörtök

Ez mi ez ez?

Megint sikerült elbénázni a rózsavásárlást. Nagyon tetszik nekem az a fajta kis rózsa, amit parkokba szoktak beültetni és egész nyáron át csokrokban hozza rózsaszín kis virágait. Maga a növény nem túl magas kb. 50 cm, de eszméletlen mennyiségű bimbó tud rajta lenni. Gondolatom szerint nem túl igényes, valószínű ezért is ültetik a városban mindenfelé, ahol aztán nem sokat babusgatják, max. néha a közmunkások átgázolnak rajtuk.
Na, én elmentem egy kertészetbe, elmondtam mit szeretnék, erre a kezembe nyomtak egy gyepürózsát. Szépen el is ültettem, majd eljött a május és hozta a virágait, amik bár nagyon bájosak, mégsem azok, amire én vágytam. Úgyhogy megint vadászhatom a hőn áhított növénykét és szedhetem szét a kertet.
Most jártamban-keltemben nem felejtettem el lefotózni ezt a kis vágyott rózsát. Kérlek segítsetek beazonosítani, hogy mi ez. Mert nagyon-nagyon szeretnék egy ilyet, de úgy látszik elmondás alapján nem sikerül az azonosítás a kertészetben:( Nagyon köszönöm előre is!
Mi a neved növény?

5 megjegyzés:

Edit írta...

Hát nemrég találtem egy blogra, szerintem a srác lehet tudna segíteni, kérdezd meg tőle:

http://tomikertje.blogspot.hu/

Különben én is vadászok valami hasonló szép kis rózsalugasnak valót :)
Szép napot.

Juhmeli írta...

Lehet talajtakaró, 'The fairy'.

BoGyo írta...

Köszönöm szépen a segítségeteket! Megnéztem a tündérke stimmel!!! Nagyon találó elnevezés, tetszik:)
Bele is futottam egy webshopba, ahonnan lehet rendelni! Jippiiiii!!!!

csakBea írta...

Megadnád a webshop linkjét? Ha tényleg egész nyáron virágzik, és igénytelen ez a rózsa, nagyon nekem való lenne! :)

BoGyo írta...

Ezen az oldalon láttam, hogy lehet rendelni:
http://www.kolibrikerteszet.hu/talajtakaro_rozsa_the_fairy
Szerintem csodaszép:)