2014. április 14., hétfő

Kicsit elvesztem

Itt vagyok-ragyogok. Kicsit elvesztem. Pedig nem lustálkodtam:)
A múlt hét gazolással, gaz fűnyírással, sok-sok munkával, tavaszi nagy-nagytakarítással és kutya pátyolgatással telt. Kifordítottam a házat a négy sarkából és jól kisuvickoltam. Az ablakokat is fényesre pucoltam, úgyhogy mint az minden alkalommal lenni szokott, a takarítás befejeztével el is kezdett esni:) Ez van. Ha valahol esetleg szükség van esőre, szóljatok nyugodtan, megyek:))
Pénteken Ricsit elvittük állatorvoshoz, és szegényemet megszabadították a kis monyóitól. Sokat töprengtünk, hogy mi legyen, de végül az ivartalanítás mellett döntöttünk. Nem szeretnénk tenyészteni, illetve azt sem szeretném, hogy egyszer valaki beállítson a kutyafuttatón egy kosár tömpe orrú kiskutyával, mert nem jól figyeltem rá. Úgyhogy szegényem örökre "kisfiú" marad. Péntek délben műtötték, köröm rágva vártam ki a 20 percet, amíg tartott. Majd szépen távoztam a kezemben rongybabaként lógó kiskutyával. 2-3 óra múlva ébredt fel, de teljesen kómás volt. Először csak kúszva próbált közlekedni, majd megpróbált felállni, de nem igazán sikerült.
Ez lett az eredménye:

Másnapra már semmi baja sem volt. 10 napig tölcsért kell viselnie, nehogy piszkálhassa a sebet. Bár ma reggelre így is a frászt kaptam, mert szivárgott egy kis vérsavós cucc a sebből. Elszáguldoztam vele az orvoshoz, de megnyugtattak, hogy minden ok. Nincs semmi gond. A kutya közben mint a kisördög úgy viselkedett, nem pedig úgy mint aki halni készül, úgyhogy hittem nekik:) 
Nagyon remélem, hogy gyorsan gyógyul a sebe, mert nagyon sajnálom ebben a tölcsérben. El van vele, nem akarja letépni a fejéről, de azért nem az igazi. Számolom vissza a napokat:(

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szegééééééééény:-(Olyan szánalomra méltó így...pedig Bertát is ivartalanítani kell.
Gyógyulj,erősödj,Ricsi!Simizd meg helyettem a buksiját!

BoGyo írta...

Nagyon sajnáltam én is szegénykémet. Az altatás utáni fél nap nagyon elesett volt. De szerencsére másnapra már teljesen kiment az altató hatása és felelevenedett. Most pedig már ugyan olyan kisördög:) Játszik, rohangál, hízeleg, kutya baja:) Hétfőn pedig levehetjük a tölcsért is! De várom!!!

Névtelen írta...

Jobbulást Ricsinek! Örülök, hogy jól viselte a műtétet a kisfickó! Hm, az ő biztonsága szempontjából is a legjobb döntést hoztad meg. Udvarláskor se látnak, se hallanak, rengeteg baleset, szökés, verekedés eshet meg olyankor...
Fordítva kisméretű (turkálós) pólót is lehet adni a minikutyra, így nem tudja piszkálni a sebet, ami viszkethet, húzódhat - viszont könnyebben mozog, fekszik.
A bobtail-témához is írtam Neked, remélem, tudok segíteni! :)
Brigi

BoGyo írta...

Köszönöm! Van is otthon egy pici polóm, este kipróbálom. Tűri a kincsem ezt a gallért, de pl. aludni meglehetősen nehezen tud benne. Meg nem tudja megvakarni semmilyét. Mindig jön hozzám ha viszket a füle:) ez egy kényelmes megoldás lenne! Még egyszer köszönöm!!!