2015. január 15., csütörtök

Újabb mentvény


Az irodánk úgy látszik egy kincsesbánya növények terén. A múlt évben mentett minirózsa szépen helyrejött, remélem a jácint hagyma is ki fog hajtani. Ma pedig egy kis fenyővel állítottam haza. Szintén vki kapta, felrakta a szekrény tetejére és rá is felejtett. Ma arra jártam, kértem engedelmet elhozni és már vágtáztam is a kezemben kókadozó kis növénnyel. Senkinek sem kellett:( A "földje" csont száraz, szerintem mióta megkapták nem adtak neki vizet. Nem tudom megmarad-e. Beleállítottam egy kübli vízbe, hogy kicsit hidratálódjon, hétvégén pedig keresek neki vmi helyet, ebben a miniatűr cserépben nem maradhat.
Szegénykém! Remélem még nem adta fel!
Nézegettem, hogy pontosan mi lehet, nem sima fenyőnek tűnik. Csak reménykedem, hátha cukorsüveg lenne. Bár egyelőre annak is örülni fogok, ha élő fenyő lesz.

7 megjegyzés:

Névtelen írta...

Véleményem szerint rendbe fog jönni a kis fenyőd, úgy látom annyira nincs tossz állapotban. Remélem nem úgy fog történni ahogy a fenyőknél szokásos:" megsértődik" ha elviszed a megszokott helyéről, hanem boldogan újjáéled a gondos kezeid között❤️

csakBea írta...

Szerintem is cukorsüvegre hasonlít. Ősszel árultak a Lidl-ben ilyen kis cserepekben.

Kriszta írta...

Szia! Ez egy picike "ovis korú" cukorsüveg fenyőcske. A legjobb számára ha azonnal kiülteted, de csak akkor ha kinn nem fagy 0-celzius fok van, vagy a fölött. Ez nem szobába való nem is érezné jól magát. A legkisebb sérülés akkor éri, ha mielőbb a szabadba kerül.Amikor kiülteted jól öntözd meg. Ha pedig egy szép cserépbe szeretnéd ültetni válasz agyagot mert a legtovább az tartja meg a vizet.És jóval nagyobba ültesd mint most, némi szarvasmarha trágyával kevert földbe,ezt nagyon meghálálja. Ezeket a cserépben szabadban tartott örökzöldeket a tél folyamán is rendszeresen öntözni kell fagymentes nappali időben.Mert az örökzöldek télen a tűleveleikkel is párologtatnak és utánpótlásra van szükségük, ha nem esik az eső, vagy hó ,nekünk kell pótolni. Remélem segítettem.

Monika írta...

te kis hűséges növénymentő! Annyira tetszik! Nálunk is felejthetne valaki egy kis fenyőt valahol! Régóta szeretnék, főleg Karácsonykor....:)vagy utána.

BoGyo írta...

Sziasztok! Mindenkinek köszönöm a segítséget és a tanácsokat!!! Jaj, de örülök, hogy kis baby cukorsüveg:)))
Holnap kiültetem a kertbe, csak hétköznap mindig későn érek haza, fejlámpával nem akartam ültetni:) Bár nyáron a gázcső cserekor abban is volt részem, nem olyan jó buli:)
Kriszta külön köszönöm a részletes tanácsod! Örülök, hogy meglátogattál:)

Névtelen írta...

Hogy van a kis cukorsüveg? Remélem a primulák is kivirultak már nálad! :)
Mindig öröm látni Ricsit. :) Az állatkák jelenléte jót tesz a növényeknek is. Apósoméknál sokkal szebb, nagyobb lett az a kőris, ami a huncut grafitszürke cica játszó- és megfigyelőhelye volt.

BoGyo írta...

Elültettem, betakargattam a kis cukorsüveget. Remélem túléli. Még stagnál az állapota, se rosszabb, se jobb. Nagyon szurkolok neki. Remélem még időben hoztam el.
A kis primulák helyrejöttek. Virulnak az ablakban. Jó rájuk nézni, kis vidám társaság.
Háááát, őőő:) nálunk Ricsi társasága most nem olyan jó szegény növénykéknek. Ősszel kaptam a szomszéd nénitől egy babarózsa tövet. Pár hete valamiért úgy döntött a szentem, hogy eljött a metszés ideje. Úgyhogy szinte csak egy 10 cm-es csonkot hagyott rajta:(( Remélem ez a drasztikus metszés serkentően fog hatni szegény bokorra:))