2015. március 23., hétfő

Láthatatlanok lettünk

Elkészült a kerítés:) Hétvégén felraktuk a fatáblákat, úgyhogy megszűnt a harmadik szomszédig való köszöngetés:) Nem bánom. Nagyon aranyos szomszédaink vannak, de kell a privát terület. Nekik is, nekünk is. Így csak nyugodtabban tud mindenki tenni-venni.
Még le kell festeni, hogy ne egye meg az idő, de ezzel lehet, hogy csúszunk pár hetet.
A héten a következő projekt a terasz befejezése. A zsalukövek be vannak betonozva, még fel kell tölteni, tömöríteni, aztán jöhet rá a beton. Jaj, már nagyon várom, hogy kész legyen. El sem hiszem, hogy használhatóvá válik a teraszajtó:)
Sittkupaccal és nélküle:)
Ha kész a terasz, jöhet a romeltakarítás. Meglehetősen feldúlt állapotban van most (is) az udvar. Szépen helyre kell hozni a kerítés mentét, a terasz előtti részt, na meg az egész udvart. De ez már öröm munka lesz:) Végre (talán) állandó helyükre kerülhetnek a növénykéim. Meg egyáltalán, lehetnek növénykéim:) Nagyon várom, hogy a kis rózsa iskolát is a helyére ültethessem. De szépek lesznek, ha minden felé elkezdenek virágozni. Egyszer majd csak rend lesz:)
Lelki szemeim előtt egy jó kis mentás limonádé lebeg, ahogy egy kellemes nyári estén a teraszon ücsörgünk és az esti szellő néha felénk fújja a rózsák illatát:))))
Jajjjj:)) Na, megyek vissza dolgozni:)
Mindenki kivette a részét a munkából:)

16 megjegyzés:

Aranyalma írta...

Ó, ha ilyen ütemben haladtok, akkor tutira összejön a limonádés ejtőzés.
Ügyesek vagytok!

A kertész leszek egyik részében van szó arról, hogy egy ilyen kerítést milyen színűre érdemes festeni, ha virágokat szeretnél elé rakni. Arra már nem emlékszem, hogy melyiben, de innen meg tudod nézni:

http://webfilmek-sorozatok-online.com/kertesz-leszek-1-evad-online-sorozat/http://webfilmek-sorozatok-online.com/kertesz-leszek-1-evad-online-sorozat/

Névtelen írta...

:-D Alakultok, és a tervezgetés is milyen jó...., majd a megvalósítás még jobb lesz.Legyen szép a napod♥

BoGyo írta...

Aranyalma: Végre egy kicsit kívülről is kezdünk rendeződni:)
Pont az oldaladon találtam ezt a linket pár hónapja. Nagyon tetszett az az adás. Nagyon jó és kivitelezhető megoldásokat javasolt. Azt hiszem egy halvány zöld színt kentek fel a kerítésekre, az elé mentek a növények, jól nézett ki.
Emőke: Köszönöm:)Jó látni, ahogy az eltervezett dolgok megvalósulnak. Azt pedig még jobb, hogy kezdünk rendezettebb képet mutatni. Legyen Neked is szép napod és boldog névnapot!!

Monika írta...

Szeretek elbújni a kertünkben.Jó is az!!!! vannak nagy hézagok nálunk, kell-ene takaró fal.:)

BoGyo írta...

Mamka: én is így vagyok, hogy a kertünk legyen a mi kis rejtekhelyünk. Ne kelljen 10 percenként köszöngetnem, beszélgetnem, ha nem akarok.
Bár a közelünkben van egy-két társasház, aminek az ablakai felénk is néznek, de az már nem érdekel.

kovtama írta...

Szia, én most találtam rá a blogodra és nagyon jó látni, hogy más is hasonló cipőben jár, mint mi. Felújítunk mi is, évek óta. Kész vagyok időnként. :D Szépek a képek és szépen alakul a házikótok. Szép estét neked.

BoGyo írta...

Szeretettel üdvözöllek:) Nem kis munka átalakítani, felújítani egy más által megvalósított, lehasznált házat. Minden egyszerűbb lenne, ha a fránya lottó ötös a kezünkben lenne:) De mindig egy kicsit szépül, javul. Én már attól boldog vagyok, hogy egy zsebkendőnyi kis kertünk van. Minden más ráadás. Néha nálam is csökken a nagy pozitív életszemlélet, de aztán minden helyreáll és küzdök tovább. Kitartást Nektek is és köszönöm, hogy bekukkantottál:)

csakBea írta...

Nagyon jó lett a kerítés és szépek előtte a "fenyők?"
Látom nálatok is van azért négylábú dolgozó is :)

Akartalak már kérdezni, hogy a cukkinit palántázni szoktad, vagy csak elszórod a magját? (vettem egy csomaggal)

BoGyo írta...

Köszönöm:) leylandi ciprusok. Ősszel nem bírtam ki és elültettem őket. Úgy voltam, ha lesz kerítés, akkor majd vigyázunk rájuk, ha pedig nem jön össze, akkor el kell kezdeni növényesíteni, mert örökre kopár marad az udvar.
A cukkinit május legelején szoktam egyből a földbe vetni. Egy kis tányért készítek a földből és a közepébe vetek 2-3 szem magot. A lényeg, hogy a május elején lévő fagyok így nem tudnak benne kárt tenni. Próbálkoztam palántaneveléssel, de eléggé megnyúltak, gyengék lettek. Egy erősebb szél eltörte őket. Ez a helyben vetés bevált.
Amúgy nő mint a gomba:)
Kis kutyeszünk mindenhol ott van, feltétlenül segédkeznie kell mindenben:)
Szép hetet és jó kertezést! :)

csakBea írta...

Köszönöm a tanácsot!

Hedvig írta...

De jó nektek! Nekünk a fél világ bebámul, agyamra megy.

BoGyo írta...

Örömködöm én is rendesen. Még mindig rutinból nézek a szomszéd felé, hogy köszönjek vagy sem. Azért így jobb.

Névtelen írta...

Elismerésem, ez megint nagy haladás lesz! Mindig alakul-szépül valami nálatok! :) No persze, ahol olyan remek kis figura segít, mint Ricsi, az aranyat ér! :D (Nagyon szeretem én is, ha jelen vannak az ebek, valahogy vidámabban, könnyebben megy minden.) A sok fáradtság, törődés mellett, ami egy ekkora átalakítás, folyamatos az öröm is, például egy remek kerítés felett. :) A legjobbakat, Gyöngyi, ebben a szép tavaszban!
Brigi

BoGyo írta...

Köszönöm Brigi! Ricsi mindenhol ott van és próbál segítkezni a maga módján:) Ha más nem a bohóckodásával oldja a feszültséget:)) Nagy öröm ez a kerítés, sokat számít. Vmint ezen múlt, hogy végre az udvar is tudjon egy kicsit alakulni. Bár még nagy a felfordulás, de majd szépen haladunk. Szép húsvétot, sok nevetést és örömet kívánok én is Neked! :)

Juhmeli írta...

Szuperek lettetek, nem teketóriáztok, ezt el kellene tanulnom tőletek. Élvezzétek már most a szolgáltatásaikat mindkettőnek!

BoGyo írta...

Köszönjük Meli! Lehet, hogy hatással volt a mesterre, hogy nagyon nyomatékosan megkértem, hogy haladjanak a munkával ne húzzák el nagyon, mert nem tudjuk hova tenni a kiskutyát, amíg nincs kerítés. Az tényleg pikk-pakk el is készült. A terasszal várni kellett egy hetet, hogy tömörödjön, de szerencsére a héten ezt is folytatták.
Nagyon örülök a kerítésnek, minden nap hálát adok érte. A teraszt még csak a konyhából szemléljük, alig várjuk, hogy végre rá lehessen menni a betonra. De lassan be lehet hűteni a pezsgőt:)))