Kenyérke

Az úgy volt, hogy a szüleinknél voltunk a hétvégén, így itthonra nem készültünk semmi élelemmel. Tegnap este hazaérve konstatáltuk, hogy kenyerünk egy szál se. Kaptunk egy kis szeretetcsomagot, mindenféle finomsággal, amihez igen csak elkélne kísérőnek. Úgyhogy sütöttem egyet. Mivel a kamraszekrény is meglehetősen kongott az ürességtől nem variáltam túl, sima lisztből készítettem, a hozzávalókat is csak érzésre raktam bele.

45 dkg lisz (ezt az egyet megmértem)

Kb. Fél kocka élesztő

2 teáskanál só

1 teáskanál cukor

Egy kis őrölt kömény

3-4 dl víz

A vizet apránként adagoltam a tésztához, majd jó 15 percig dagasztottam. Miután ezzel megvoltam, kiolajoztam a kelesztő tálat, és beleraktam a tésztát, lefedtem és hagytam kelni kb. egy órát. Amíg kelt, beáztattam a pataki tálat, ebben terveztem a sütést. Régebben olvastam ezt a módszert Limaránál, itt volt az ideje kipróbálni:)

Miután duplájára kelt a tészta kettészedtem, mert elég pici a pataki tálunk, féltem, hogy túl nagy lenne benne egészben. Veknit formáztam, majd sütőpapírra téve betettem a tálba, letakartam egy konyharuhával és még kelesztettem kb. 40 percet. Miután szépen megkelt, késsel bevagdostam, rátettem a tál tetejét és beraktam a hideg sütőbe. 1 óráig sütöttem 220 fokon, majd az 1 óra lejárta után levettem a tetőt és még 5 percig pirítottam. A sütőből kivéve rácsra tettem, vízzel lespricceltem és szentségeltem egy sort, mert a piszok coop-os sütőpapír nem jött le az aljáról. Ezután vártam egy kicsit, hogy hűljön egy kicsit a tál, majd megint teleengedtem vízzel. Addig hagytam állni, amíg a másik veknit is megformáztam. Majd egy másik fajta sütőpapírra téve beraktam a tálba, rá a tetejét és beraktam 50 percre a sütőbe (ezt nem kelesztettem pluszban), szintén 220 fokra. Miután lejárt az idő ezt is pirítottam még, majd kivettem, lespricceltem, rácsra tettem és megállapítottam, hogy ez a sütőpapír sem sokkal jobb. Sajnos a kenyérkém héjja nem "beszélgetett" a spriccelés után, de szép fényes lett és ropogós is. Miután meghűltek, le is teszteltük őket. Hááát, nem akarom fényezni magam, de nagyon jó lett:))) még a fő-fő kritikus is azt mondta, hogy "marhajó" és reméli megjegyeztem hogy csináltam:) pont kellően ropogós, belül pedig könnyű, puha kenyérbél. Ha a hülye sütőpapír nem ragad rá, teljes a boldogságom. A képen a második kenyérke van, ezt lehet, hogy még piríthattam volna, hogy kicsit sötétebb legyen de szerintem az ízével nem lesz gond:)