2015. április 7., kedd

Olyan jó napom volt:)

Mára szabit vettem ki, hogy haladjunk kicsit az udvarral. Tegnap a férjecském a munka nehezét elvégezte, eltalicskázta a megmaradt homok kupacokat és elegyengette a feldúlt területet. Én pedig a böngészést végeztem, átbogarásztam az egész udvart és felszedegettem a beton és egyéb törmelékeket. Ma pedig a jó része következett. Orkánerejű szélben szépen felkapáltam és kigyomláltan a beültetendő részt, átgerebjéztem és elterítettem rajta egy kis home made komposztot. Szétborítottam a komposztálót, reménykedtem benne, hogy az alján lesz használható cucc. Nagy örömömre szépen beindult a dolog, 5-6 vödör jó kis komposzt lett belőle. Megtartjuk a ládát, gyűjtögetünk tovább:) Remélem a növénykék is úgy fognak neki örülni, mint én:)
Miután ezzel megvoltam, jöhetett az ültetés. Sok-sok agyalás és képzelgés után elkezdtek a helyükre kerülni a növények. Meglehetősen lassan haladtam, mert egy-egy növényen negyedórákat gondolkoztam. Nem is végeztem, hétvégére maradt még feladat. De olyan jó volt egész nap kint ténykedni és ábrándozni, hogy hogy fognak mutatni együtt teljes pompájukban a kis szépségeim.
A terasz előtti rész is üresen tátong, mert holnap végzik el az utolsó simításokat a kőművesek, addig csak útban lenne bármi. Vmint még be is kell szereznem egy-két növényt. Jaaaaajjj, olyan boldog vagyok!! Végre kezd alakulni a kis udvarunk. Most lehet, hogy buggyantnak néztek a fotót látva, hiszen nincs fű és a házikó sem kacsalábon forog, de számomra a kezdetekhez képest csodaszép:) Végre lesznek növények az udvaron és egyszer a fű is kinő:))
Lassan kinyílik a másik fajta tulipán is:)

5 megjegyzés:

Juhmeli írta...

Úgy örülök veled együtt! Jó tervezgetést! Külön öröm, hogy az ültetéssel te sem pikk-pakk vagy kész. A minap, mikor végiggondoltam, hogy mennyi idő alatt, mit végeztem, elkezdtem szégyellni magam, hogy lassú csiga vagyok. De talán csak megfontolt, mint mások.:)
Szépek a tulipánjaid, és tartósak. Az enyémek még nem nagyon igyekeznek.

Névtelen írta...

Eljött a TE időd, kapirgálhatsz, ültethetsz és minden amit csak akarsz a kertben. Igazad van, megtervezni a legnehezebb egy kertet de ha mindenre figyelsz, akkor minden tökéletes lesz, hacsak..........az időjárás közbe nem szól. Kívánom, hogy ne szóljon közbe;-)

BoGyo írta...

Köszönöm a bíztatásotokat! Aranyosak vagytok! Ma folytatom az ültetést, olyan gyönyörű idő van, alig várom, hogy végezzem a kötelezendő teendőkkel és mehessek ki:)

Aranyalma írta...

Én is veled örülök!! Olyan jó érzés ez a fajta várakozás. az ember lánya megtanul türelmesnek lenni.

Ó én tavaly hányszor, de hányszor ültettem át a virágaimat amire meglett a mostani helye... aztán már egy idő után meglesz a rutin és menni fog mint a karikacsapás.

Rajzolni nem szoktál, hogy mi hova menjen?
Én így csináltam anno:
http://aranyalma2012.blogspot.hu/2014/07/hogyan-tervezzunk-evelo-viragagyast.html

További sok szép virágot kívánok!!!

BoGyo írta...

Aranyalma: Köszönöm:) Majd szépen, lassan alakulunk, legalább most már van hova ültetni, nem csak ideiglenes sarkokat keresgélek:)
Rajzolásban, tervezésben kert terén nem vagyok jó. A házat imádtam tervezgetni, mindent szépen kimérni, kitalálni a helyét. De kertnél nem működik. Hiába rajzolom le, mit hová fogok tenni, amikor az ásó a kezemben van, juszt se oda rakom. Szemlélem a növénykéket, átgondolom, milyenek lesznek egymás mellett, hogy fog kinézni az adott helyen és menet közben jön az ötlet. Valamiért képtelen vagyok tartani magam az eltervezetthez:))