2016. április 4., hétfő

Csoda idő

Annyira szép idő van, hogy egyszerűen fizikai fájdalom bent lennem. Hétvégén fittyet is hánytam a benti teendőkre inkább kint tettem-vettem. Ez a meleg szinte percről-percre növeszti a kis leveleket, bimbókat, gyönyörű minden.
Kapirgáltam kicsit a romkertben. Szépen látszódik már a múlt héten vetett retek és spenót. Viszont a jó korán elvetett petrezselyem és répa még mindig csak alig mutatja magát. Nem csinálok többet ilyen hülyeséget, mindennek meg van a maga ideje, nem szabad siettetni semmit.
Vetettem egy kis Katica burgonyát. Na ez (is) az, amit sosem tudok, hogy mikor van itt az ideje. Úgyhogy most vetettem el, remélem nem korán és nem későn.
Bent is kigyomláltam a virágágyást, a tyúkhúr nő, terjed, mintha muszáj volna. Újra is kellett "rajzolnom" a hullámvonalam, amit egy speciális eszköz segítségével kiviteleztem:)
Fogtam a locsolócsövet és szépen kialakítottam a kívánt formát, majd egy ásóval végig szurkáltam mellette a földet (ügyelve, hogy ne a csőbe vágjam), majd egy kis kapálás és kész is a csodás mű.
A "speciális" eszköz segítségével megrajzoljuk a formát.
Majd szépen kigyomláljuk a kijelölt területet.
A férjem mindig furán néz rám, hogy miért kell ez a girbe-gurba vonal, de ez a heppem:)) Marad, nem lesz itt egyenes vonal és kész:)
A tulipánok a jó időnek köszönhetően belehúztak.
Hétvégén kinyílt a Lady dream.
 A többiek is egyre jobban készülődnek, már nagyon kíváncsi vagyok rájuk:)

5 megjegyzés:

csakBea írta...

Nagyon mutatós az a hullámvonal! ?:)

Mr Eggs írta...

Mindenkinek kell valami, neked a hullám vonal.

Névtelen írta...

Ebven sz időben tilos a szobában lenni, én is belevetettem magam a kertészkedésbe/ 8 órán keresztül, mert ha eljezdem nem nagyon tudom abbahagyni/ meg persze a napozásba a legyengült szervezetem D vitamin pótlásáért és egészséges bőrszínétt....
Nekem kimondottan tetszik ez a forma, lágy, nőies nem szabályos. Üde szín és forma foltja kerteteknek❤️
A napos idő után most kön egy kis eső, áldás a kis veteménynek, virágoknak❤️

Juhmeli írta...

Én is így érzek, mert hiába vagyok itthon, nem mindig akkor kertezek, amikor csak akarok. Van, hogy napok telnek el a szokásos séta nélkül.

Nagyon szép az ágyásod, szépen megtöltögetted már. Jól látom, hogy tettél bele hamisciprusokat?

BoGyo írta...

Leylandikat ültettem bele, csak még picik. Még minden pici, de majd szépen megnőnek:)