2014. szeptember 1., hétfő

Feltöltődtem


Hétvégén végre kint voltunk a tanyán, a meglévő ablakoknak köszönhetően kint is tudtunk aludni:) Olyan jól esett a lelkemnek az ott lét, mintha legalább 1 hét szabadságon lettem volna. Tettünk-vettünk, intézkedtünk:) Volt szokás szerint fűnyírás, gazolás, illetve még sütöttem egy adag fűszeres paradicsomszószt, hogy legyen télre bőven.
Ricsivel egy csomót barangoltam a határban. Szépeket láttunk. Őzet, fácánt, nyulat és a csodás nyárvégi tájat. Sok-sok madarat sikerült még meglesni. Láttam sárgarigót, őrgépicset, pintyeket. De a leges-legnagyobb örömöm, hogy láttam egy egész gyurgyalag kolóniát. Mindig szoktam hallani a hangjukat, mert nem messze tőlünk van egy elhagyott homokbánya és ott fészkelhetnek. De eddig nem sikerült őket meglátnom. Viszont vasárnap reggel épp nagy álmosan szürcsölgettem a kávém, amikor egyre erősödő csivitelést hallottam. És egyszer csak megjelent egy csomó gyurgyalag a mögöttünk lévő napraforgó tábla felett. Ott vadászgattak vagy fél órát, majd kiültek a villanyvezetékre. 30-at számoltam, de biztos többen voltak. Egyszerűen fantasztikus volt ez a sok színes, gyönyörű madár. 
Gyurgyalag (Merops Apiaster) - Fotó a Madártani Egyesület honlapjáról
Csodaszép madarak! És amilyen kecsesen vadásztak, bámulatos volt! Fél óráig csak álltam és néztem őket, utána pedig egész nap vigyorogtam:))
Ezekkel a szép emlékekkel indul a hét és remélem így is folytatódik:)

4 megjegyzés:

Mamka írta...

Veled örülök!!!!!Én még sosem láttam gyurgyalagot, de bámulatosnak tartom,hogy körülöttünk élnek.Annyira szépségesek,mintha nem ebbe az országba tartoznának,mert olyan egzotikusak.
És csodaszépek lehettek a többiek is.
Az a szőlő NAGGGYON finomnak néz ki..)

BoGyo írta...

A legszínesebb madarunk:) Én is csodálom, hogy ilyen színes és előfordul nálunk. Hiszen a legtöbben rejtőzködnek, próbálnak minél jobban beolvadni a környezetbe.
A szőlő tényleg nagyon finom volt:) Bár a sok eső miatt kevésbé lett édes, mint szokott, de így is nagyon jó :) Pukkadásik tudom enni belőle magam:)

Névtelen írta...

Mindig meg akartam kérdezni: merre van a tanya?

BoGyo írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.