2014. október 27., hétfő

Didergős

Csütörtökön és pénteken nagyon szorgosan dolgoztak a mesterek. Elkészült az új mennyezet a konyhában, illetve a extra girbe-gurba falunkat is kiegyenesítették. Péntekre vettem ki szabit, úgyhogy otthon ténykedtem, főzőcskéztem a dolgos embereknek:) Nem is ártott a jó forró leves és a vidámító palacsinta, olyan vacak idő volt. Nyirkos, egyfolytában esős, didergős. Brrr. Nem szeretem az ilyet.
De a lényeg, hogy kész a mennyezet és érezhető a hőmérséklet változás a szigetelés előtti és utáni állapothoz képest. 
A plafon egyenes és a fal is le lett gipszkartonozva, mert nagyon görbe volt. Ha mellé állítottunk volna egy szekrénykét elég viccesen festett volna, hogy az alja hozzá ér a falhoz, a tetején pedig több centire eláll. De így jó lesz:)
Ma pedig folytatják a burkolást. Ha minden igaz már csak pár nap és elkészülünk a fal javítással (az előszobában még van egy kiegyenesítésre váró rész) és burkolással. Utána csak a festőknek kell jönniük (bár még nem tudom mikor érnek hozzánk) illetve a radiátorokat kell felraknunk és erre az évre kész vagyunk. A teraszból minden bizonnyal csak tavasszal lesz valami, de sebaj. Annak örülök, hogy bent kész leszünk. Igaz a konyhaszekrény várat magára, de már boldog leszek, ha a kis vaterás tábori konyhát be tudjuk hozni és nem a garázsban kell főzőcskézni. Csöppet hideg van kint, reggel kétszer meggondolom, hogy akarok-e kávét inni:))
Vasárnap lementünk a tanyára. Összegereblyéztük a rengeteg diófa levelet, téliesítettük az épületet, tettünk-vettünk. 
A sok-sok esőnek köszönhetően a leylandik eszméletlen nagyon nőttek. Még be kellene iktatnunk egy sövény nyírást. Furcsa egy ősz van. Semmi sem öltött olyan igazi őszi levél pompát. Van néhány sárgás, vöröses levél, de közel sem a megszokott színeket látom.
De azért találtam pár szépséget:
Kicsit morcos vagyok, mert az elmúlt négy napban olyan vacak idő volt, hogy csak na. Erre ma reggel verőfényes napsütésre keltem. Igaz, hogy majd megfagyok, de akkor is. Miért mindig hétfőre javul meg az idő, amikor nem lehetek a szabadban?

11 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szépen lassan , de egyszer csak elkészül minden!
Akármilyen az ősz,neked sikerült a képeken szép pillanatait megragadni,a kis madáretető♥
Teát,kávét pedig muszáj inni,főzzél csak!!!!/Egykettő:-)/

Monika írta...

Kívánom,hogy minél hamarabb elkészüljetek!!!!!Melegedni fontos és kell.
Szépséges a sétányrózsád.

BoGyo írta...

Teázom szorgalmasan:) És olyan jó a bögrét szorongatva lépegetni a készülő otthonban:)

Juhmeli írta...

A mennyezet nálunk is meg lesz így csinálva, ha végére érünk a terveknek, örülök, hogy nektek már ez kész. Hát, tudod, a franc főzne odakint 4 fokban kávét, vagy bármit, szóval egy hős vagy! Drukkolok a boldog és gyors befejezésnek.

Csodás Petra is arra panaszkodik, hogy úgy telik el az ősz, hogy lehull a levél, de színek nincsenek. Én nem látom annyira, mert nekünk meg fáink nincsenek.;)

BoGyo írta...

Érdemes, az biztos! Bár csak a konyhánál lett ez a megoldás, de így is örülök. Érezhetően jobban bennmarad a meleg. Még ha megnyerjük a lottót az egész födém kap egy szigetelést és akkor tuti nem szökik ki sehol a hő.
Az a baj, hogy nagy kávé fogyasztó vagyok, anélkül nem indul a reggel. Így muszáj kivánszorogni. De már turbó sebességgel tudok kávét főzni:))

Eszterkertje írta...

Nem irigyellek a didergős főzőcskézésért, tényleg hős vagy! Nem akarok károgni, de mi nagyon megbántuk a gipszkartonozást, bár szerencsére csak a konyhában és a fürdőben van. Csodás és szuper biztonságos búvóhely az egereknek :o( Ráadásul nem lehet normálisan fölszerelni polcokat, ill. nagyjából semmit.

BoGyo írta...

Ajjajjajjjj:((( A konyhában, ahol a szekrény lesz, nincs. Csak az egyik falat vontuk be vele, mert olyan görbe volt, hogy vakolással sem tudták volna kiegyenesíteni. Remélem nem lesz gondunk vele, kicsit megrémültem most:(
Ricsit be kell idomítanom egérfogásra:)

Eszterkertje írta...

Éppen az vele a baj, hogy mögötte lehetetlen hozzájuk férni, a legjobb vadász macskánkon is kifogott. Ne tudd meg, milyen brutálisan el tud fajulni a helyzet... :o(

BoGyo írta...

:""""((( jaaaaajjjjj :((((

Eszterkertje írta...

Nyugi, lehet hogy felétek nincs is olyan sok egér, egyáltalán nem akartalak elkeseríteni.

BoGyo írta...

Nem keseredtem el (annyira):/
:)
Azért teszek ki csapdát, biztos ami biztos.