2014. július 29., kedd

Falazunk

Tegnap este nagy örömre értünk haza. A falazás nagy részre elkészült. Végre a valóságban is látjuk az elgondolásunkat. Jó érzés bent mászkálni a fürdő-wc területén, aztán átmenni az előszobába, konyhába:) Azt hiszem nem ötleteltünk rosszul. Pici, de jól  használható helyeket sikerült kialakítani.
Ma reggel is edzéssel indítottuk a reggelt. Lepakoltunk egy jó adag téglát. Majd jött a kőműves és már neki is állt befejezni a falakat. A héten ezekkel a munkálatokkal végzünk, hétfőn pedig jön a víz-gáz szerelő. Várjuk szeretettel!! :)
Ez a konyha fala. A fűtés osztó jövő héten végre lekerül a falról és beköltözik a pincébe. És nagy örömömre egyenes a fal, amit az előzőről nem lehetett elmondani.
A fürdő-wc területe. Pici a hely, nem tudok áttekinthetőbb képet készíteni.De most úgy is a falak miatt fotóztam. Ugyen milyen szépek? :)
Úgyhogy alakulunk. Eddig tartjuk magunkat az ütemtervhez, remélem így is marad.
Ez pedig a Ricsi riogató mocsári hibiszkusz. Tegnap olyan jót mulattam. Kiskutyámnak 5 percig tartott mire meg merte közelíteni a kinyílt virágot. Volt ott ugatás, játékra hívás, szimatolás, elszaladás, visszaszaladás mire úgy döntött, hogy nem fog rá veszélyt jelenteni.
Van egy bordó színű is, hatalmas virágokkal. Majd megpróbálom megörökíteni azt is.

8 megjegyzés:

Juhmeli írta...

Nagyon beindult a dolog, még egy kis rombolás és már szépítkezhettek is. Jó látni, ahogy kézzel foghatóvá válnak a tervek, álmok.

A hibiszkuszod gyönyörű, de ha csak feleakkora lett, mint a szomszédnéninek, akkor nem csodálom, hogy Ricsi parázott tőle.:)

Névtelen írta...

De jóóóóóóóóóó nektek!:-)Haladtok!
Megnéztem volna hogy "támadja " Ricsi a virágot:-D
Viszont a legjobban a szerelőbetonban hagyott lábnyomok tetszettek az előző bejegyzésben;-)

BoGyo írta...

Ezen a héten látványos volt a haladás. Tegnap befejezték a vakolást, illetve lerakták a kátrányos szigetelést. Csak nem volt erőm képeket készíteni, mert elkapott egy jó kis vírus:( Amint feltámadtam, jövök:)

Névtelen írta...

Jobbulást kívánok! Kicsit elutaztunk, és most öröm látni, milyen sokat haladtatok! :) A virágaid, a termések gyönyörűek. Külön köszönöm a beszámolót Ricsi viselt dolgairól, játékos, remek kis mopsz! :D
Brigi

Névtelen írta...

Vírus???????? :-O
Jobbulást!♥

BoGyo írta...

Köszönöm! Aranyosak vagytok! Azt hiszem most már megmaradok. De az elmúlt 2 nap nem volt valami jó. Legalább tartottam 2 nap "méregtelenítést", mivel pár korty vízen kívül nem ment le semmi. Láz, gyomorfájás, émelygés, szuper volt. De a javulás útjára léptem:)
A héten sokat alakultunk. Jó végre falak között mászkálni. A nyílászárósok szedhetnék egy kicsit a lábukat, mert nem olyan jó dolog egy full nyitott házban aludni:/ De remélem jövő héten ők is jelentkeznek.
Az idei év jót tett a kertünknek. A sok eső kicsit megerősítette a pár fűfoltunkat, így most egész pofásan fest:) A virágok, zöldségek pedig élvezik a szinte rendszeressé váló éjszakai esőket.
Ricsi szegényem annyira nem. A kis maki próbál nagyon bátor lenni és megpróbálja ugatással elzavarni a mennydörgést. Egyik pillanatban ugat, aztán meg nyüszögve bújik hozzánk. Szegényeknek micsoda zaj lehet egy ilyen vihar?

Névtelen írta...

Mielőbbi teljes gyógyulást! Hajrá nyílászárósok! :)
Rájöttem, miért tetszenek annyira a virágfotóid: mintha portrét készítenél róluk, az arcocskájukról, szeretettel. :) Ez átjön a képeken, a monitoron. Kedves és konstruktív a szemléleted! :)
Együttérzésem Ricsinek és Neked, nálunk Irma agár remegi végig a dörgéseket.
Brigi

BoGyo írta...

Köszönöm! Hatottak a jókívánságok:) Végre teljesen jól vagyok.
Szegény kutyusotok (nagyon jó neve van:), sajnálom!! Rossz látni őket, amikor így meg vannak rémülve. Mi megint egy húzós éjszakán vagyunk túl:(