Esik, esik, esik és még mindig esik. Péntek óta lassan ellep bennünket a fehér hótakaró. Bár tegnap volt egy kis szünet, de ma ismét belehúzott Holle anyó. Gyönyörű fehér minden, olyan sűrűn esik a hó mintha porcukrot szórnának az égből.
Szombaton elmentünk egy kicsit bohóckodni. Snowboardoztunk, itt az Alföldön.) Kerestünk egy kietlen mellékutat és a kocsi után kötöttünk egy kötelet, úgy deszkáztunk:) Jó kis mulatság volt. Nem mertük megkockáztatni, hogy hosszabb útra kocsiba üljünk, nehogy ott ragadjunk valahol, pedig most biztos minden pálya nyitva van.
Hogy éhen ne halljunk ebben a nagy hidegben, gyártottam egy rakat szilvásgombócot.
Így készült: 1 kg krumplit megfőztem, összetörtem (nem szoktam bajlódni, hogy héjában főzzem, csak simán megpucolom, felkockázom). Amikor eléggé meghűlt adtam hozzá kb. 30 dkg lisztet, 1 ek. búzadarát, pici sót, 1 tojást és kb. 5 dkg margarint. Jól összegyúrtam. Ha kell akkor még egy kicsi lisztet hozzá kell keverni. Nem pihentettem, hanem egyből kinyújtottam 0,5 cm vastagra. Majd kis négyzetekre felvágtam a tésztát. A tésztákba becsomagoltam egy-egy fél szilvát, a szilvára raktam egy pici barnacukrot, gombóccá formáztam és már mentek is a lobogó vízbe. (Sós, olajos vízben szoktam kifőzni). Amíg főttek, pirítottam zsemle/kenyérmorzsát (saját gyártmány, ezért vegyes:) Amikor feljöttek a víz színére a gombóckák, még 1-2 percig hagytam főni, majd kiszedtem és a kenyérmorzsában jól megforgattam őket. Evés előtt sima porcukorral megszórtam és ettük. (Nem szoktam fahéjat hozzákeverni, mert a párom nem nagyon szereti.)
Jól bevált recept, eddig nem volt vele gond. Mindig szépen feljönnek a gombócok. Ha van itthon jó kemény lekvár, akkor azzal is szoktam készíteni.
Hogy ne csak a mi hasunk legyen tele, szomszédok ide- szomszédok oda, raktam ki az ablakpárkányra madáreleséget. Legalább most nézzék el nekem, hiszen ebben a hidegben fokozottan kell figyelni szegény kis szárnyasokra. Sajnos nem nagyon láttam nyomát, hogy ettek volna a terített tányérból. Viszont az előttünk lévő fán szívesen ücsörögtek. Láttam egy csomó verebet, egy-két rigót és a kedvencemet egy pici kis vörösbegyet. Sikerült is lencsevégre kapni.
Kíváncsi leszek meddig tart a havazás. Egyelőre nem úgy tűnik, mint ami abba akarja hagyni.
2 megjegyzés:
Snowboard az Alföldön? Nem rossz program! Feri mesélte, hogy anno a pap trabantja után kötötték a szánkót a faluban. Úgy tűnik ez egy univerzális megoldás a téli sportok körében.
Örülök a madaraidnak. Mióta megérkezett a hó, azóta nálunk is tanyáznak. És képzeld tegnap egy vörösbegy kopogott be az ebédlőablakon, pedig őt tavaly sem láttuk. Remélem hozzád is benéznek a párkányra.
Leleményesek vagyunk, mi alföldiek:) Mi is csináltuk gyerekkoromban a szánkós megoldást. Imádtuk, csak az összes öregasszony sápítozott, hogy mit csinálnak ezek a szülők a gyerekekkel:))
A párom dunántúli, mindig kinevet, amikor mesélem, hogy mekkorákat szánkóztunk a Tisza gáton. Azt mondja, az nem szánkózás, az ő dombjaikról lecsúszni, az szánkózás:)
Kedves élmény lehetett a vörösbegy! Az összes madár közül valamiért nekem ez a legkedvesebb. Minden reggel figyelem, hogy felfedezték-e már az etetőnket, de majd csak meglátják. (Bár lehet, hogy a szomszédok, meg az ellenkezőjén drukkolnak:)
Megjegyzés küldése